Bekamerázható-e a telephely, a rendelő, a bolt?

Jön a GDPR - Hireink.hu


Az elektronikus megfigyelőrendszerek árának csökkenésével egyre több vállalkozás alkalmaz kamerarendszert. Figyelik a telephelyre belépő és távozó személyeket, a munkavállalókat, illetve a közlekedő ügyfeleket.

Tudtad azt, hogy egyes híreink akár 3.200 weboldalon is megjelenhetnek és akár 300.000 embert, céget is elérhetnek?
További információkért keresd hírszerkesztőnket! Kattints ide!

Jön a GDPR 1 - hireink.huMegfigyelésre sok esetben úgy kerül sor, hogy annak szükségességét előzetesen nem vizsgálják, abból kiindulva, hogy jobb, ha a munkáltató/vállalkozás/üzemeltető mindenről tud, illetve a felvétel bizonyos esetekben még jól is jöhet.

Az elektronikus megfigyelés azonban személyes adatok kezelését is jelenti, hiszen természetes személyek képmását – esetleg hangfelvételét is – rögzítik. Ahhoz pedig, hogy erre jogszerűen kerülhessen sor, számos feltételnek meg kell felelni.

Először is, az adatkezelésnek a törvényben meghatározott céllal kell rendelkeznie, a kamera alkalmazásához nincs alanyi jogunk. Ilyen, törvényben rögzített indok az emberi élet, testi épség, személyi szabadság védelme, veszélyes anyag őrzése, üzleti, fizetési, bank- és értékpapírtitok védelme, illetve a vagyonvédelem.

Az adatkezeléshez megfelelő jogalapot is találnunk kell. Míg a hatályos szabályozás szerint a jogalap az érintett megfelelő, előzetes tájékoztatását követően adott hozzájárulása, a GDPR alkalmazásától a jogalap már az adatkezelő jogos érdeke lesz.

Jön a GDPR 2 - hireink.huAkármilyen jogalapra is támaszkodunk, az érintettet tájékoztatni kell az adatkezelés körülményeiről. Ennek keretében meg kell nevezni az adatkezelés jogalapját, jogos érdek esetén pedig a konkrét jogos érdeket is nevesíteni kell.

Tájékoztatni kell továbbá az érintettet az adatkezelés céljáról, a felvétel tárolásának helyéről és időtartamáról, a megismerésre jogosult személyek köréről, a visszanézés és a felhasználás szabályairól, az adatbiztonsági intézkedésekről, valamint az érintetti jogokról.

A tájékoztatást ráadásul kameránként külön kell megtenni. Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy valamennyi kamerát azok látószögével együtt be kell mutatni az adatkezelésről szóló leírásban. Azt se felejtsük el, hogy a kamera közterületre nem irányulhat!

Jön a GDPR 3 - hireink.huFelvételek megőrzésének lehetséges időtartamait a törvény rendelkezéseivel összhangban kell megállapítani, mely alapján – felhasználás hiányában – a felvételt legtöbb esetben rövid időn belül törölni kell. Az adatvédelmi tájékoztatót munkavállalók vonatkozásában az intraneten, ügyfelek esetében a honlapon kell elhelyezni. Mindkét csoport esetében szükség van a tájékoztató helyszínen (munkahelyen/üzlethelyiségben/rendelőben) történő elérhetővé tételére és az elektronikus megfigyelés tényére való képi utalásra, figyelmeztetésre (például matrica vagy plakát kihelyezése) is.

Az adatkezelést 2018. május 24. napjáig be kell jelenteni a NAIH adatvédelmi nyilvántartásába, ezt követően azonban a nyilvántartás már az adatkezelő egyik saját kötelezettségévé válik.

Készítse el és ne másolja a kamerarendszerének adatvédelmi tájékoztatóját!

Soha ne abban bízzon, hogy majd csak valahogy sikerül kivédeni a bírságot. Inkább töltse le ingyenes, tájékoztatóinkat! Előzze meg a hatóságokat, és kerülje ki a pénzbüntetést!

A rejtélyes mellébeszélések helyett itt egy informatív, érthető, máshol nem olvasható írás a legfontosabb tudnivalóról, amit feltételeiről tudni kell az új adatvédelmi rendeletről!

Ebben a tájékoztatóban a hozzáértők felfedik az eddig elrejtett információkat és apró trükköket!


Mit nyer, ha letölti a tájékoztatót?

  • Érthető tájékoztatást kap az új adatvédelmi rendeletről.
  • Kap egy térképet, amivel könnyen el tud majd igazodni az előírások és követelmények dzsungelében.
  • tudni fogja, milyen lépéseket kell tennie a felkészülésre.
  • segítséget kap az elindulásban.

A tájékoztató letöltése itt érhető el: kattintson ide!


  Hireink.hu    Petrován Pál  

Érdekesnek találtad cikkünket?
Legyél te is a támogatónk!


A Hireink.hu támogatási programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek hozzánk és támogatásukkal segíthetik, hogy hírszerkesztői, blogírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogasd te is a politika és bulvár mentes pozitív harek folyamatos megjelenését. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhatsz a minőségi hírszolgáltatáshoz!


„Régóta olvasom a Hireink.hu-t és a cikkei között minden nap találok érdekfeszítőt!” V. Henrietta - Támogató


„Jó látni, hogy van olyan híroldal is, ahol a korrekt tájékoztatás a legfontosabb, és nem a bulvár vagy a politika uralja a cikkeket. Köszönöm.” N. Tamás - Támogató


Csatlakozz programunkhoz, támogasd munkánkat egyszeri vagy rendszeres hozzájárulással!

 

 

Támogatom a Hireink.hu-t

 

A weboldal támogatója a MarketingMentorod.hu - Az automatikusan működő marketing rendszer!


A weboldal támogatója a cegesradar.hu hirdető oldal.
Céges Radar Hirdetésfeladás itt - Segítünk megtalálni keresett cégét! - cegesradar.hu


Hireink.hu
- Politika és bulvár mentes, pozitív híroldal.


Figyelem! Az itt látható cikk másolása és tartalmának megjelenítése más weboldalakon csak abban az esetben lehetséges, ha ennek a cikknek, mint forrásnak a pontos megjelenítése is megtörténik. Ellenkező esetben nem járulunk hozzá más weboldalakon történő megjelentetéséhez!

Ha érdekesnek találtad, kérlek oszd meg másokkal is! Köszönöm!

 

Töltsd le ingyenes tanulmányunkat, amiből megtudhatod...


Hogyan csábíthatod magadhoz még akár a konkurensed vevőit is?

OKÉ, LETÖLTÖM



Figyelem! Ha neked túl sok a vevőd, akkor ez nem neked szól! Jobb ha nem tudod meg, mások hogyan fogják elcsábítani a vevőidet! Ha ezt a szöveget nem akarod többé látni, kattints ide:

KÖSZÖNÖM, NEM ÉRDEKEL